Egy új illeték bevezetésével egyenlően, az összes fogyasztóra szétterítve kellene elosztani az orosz földgázszállítások csökkenése és esetleges teljes kiesése miatt keletkező költségeket Németországban – javasolja a szövetségi kormány hétvégi sajtójelentések szerint.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) feltételekhez köti a 2021 februárjában Mario Draghi vezetésével megalakult nemzeti egységkormány működésének folytatását a párt közlése szerint.
Az orosz hadsereg megvetette a lábát a Donyec-medencei Liszicsanszk városban - ismerték el vasárnap ukrán hivatalos források. Már az előző nap az ukrán elnök egyik tanácsadója elismerte, hogy elveszíthetik utolsó jelentős bástyájukat a stratégiai jelentőségű Luhanszk régióban.
Rakétaként lőhet ki az olajár, akár a 380 dolláros hordónkénti jegyzést is elérheti, ha a nyugati szankciókra válaszul Oroszország visszafogja termelését – írja a Bloomberg a JP Morgan előrejelzése alapján.
Legalább három ember meghalt és tucatnyi lakóház megsérült, amikor az oroszországi Belgorod városát érte támadás vasárnap reggel – írja a Reuters a város polgármesterére hivatkozva. A háború kezdte óta nem ez az első alkalom, hogy ukránok orosz területeket támadnak, Belgorod is kapott már találatokat.
Tádzsikisztán a legszegényebb volt szovjet tagköztársaság, és a világon is a 20. hely környékén található a legszegényebb országok rangsorában. Az ország még ma is belső és külső konfliktusoktól terhelt, nem beszélve arról, hogy délről teljes egészében Afganisztán határolja, ami folyamatos fenyegetést jelent számára. Bár már több mint három évtizede függetlenedett Moszkvától, gazdaságilag és biztonságát illetően még mindig nagyban Oroszországra támaszkodik, elnöke Putyin egyik leghűbb szövetségese, és jelentősen függ a főleg Oroszországban dolgozó vendégmunkások hazautalásaitól. Az ukrajnai háború és a Moszkvára kivetett szankciók ezért hatalmas mértékben érintik az országot is, azonban az autoriter rendszernek és az erős orosz politikai, kulturális és médiabefolyásnak köszönhetően aligha valószínű, hogy a lakosság Putyinban vagy a vele szövetséges elnökben találná meg a bajok okozóját.
Pénteken orosz rakéta csapódott be egy kilencemeletes lakóépületbe a fekete-tengeri kikötőváros, Odessza közelében, a támadásban 20-an elhunytak, köztük gyerekek. Az éjjel folytatódtak a támadások a Fekete.tenger partjain: Mikolajiv városában az éjjel is szóltak a szirénák, a városban erőteljes robbanásokra figyelmezetettt a polgármester. Háborús híreinket szombaton ebben a cikkünkben foglaljuk össze.
A Pentagon szombaton bejelentette, hogy a közeljövőben új, 820 millió dollár értékű katonai segélycsomagot kíván adni Ukrajnának, amely két NASAMS légelhárító rakétarendszert, a korábban leszállított HIMARS rakétasorozatvetőhöz való lőszert, valamint 150 000 155 milliméteres tüzérségi lövedéket és négy speciális radart tartalmaz majd.
A brit védelmi minisztérium közzétette napi friss jelentését az ukrajnai háborús helyzetről. Ez alapján elképzelhető, hogy fogytán az oroszok modern rakétakészlete. Nagyon valószínű az is, hogy egy továbbfejlesztett hajó elleni cirkálórakéta csapódott be a kremencsuki plázába.
Továbbra is pusztít a háború Ukrajnában, legalább 18-an vesztették életüket, miután egy orosz rakéta csapódott be egy kilencemeletes lakóépületbe a fekete-tengeri kikötőváros, Odessza közelében. Az orosz erők tegnap nagy meglepetésre bejelentették, hogy kivonulnak a stratégiai jelentőségű Kígyó-szigetről. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint új "vasfüggöny" ereszkedik le Oroszország és a Nyugat közé. Joe Biden bejelentette, hogy az Egyesült Államok és a NATO-szövetségesek kitartanak Ukrajna mellett, "amíg csak szükséges", ennek megfelelően az Egyesült Államok 800 millió dollár értékben további fegyverszállítmányt küld Kijevnek.
Az ukrán területek orosz megszállás alóli felszabadításáról beszélt telefonon pénteken Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Az Ukrajnához tartozó, függetlenként csak Oroszország és Szíria által elismert Donyecki Népköztársaságban pénteken megkezdték az orosz útlevelek kiadását.
Fellebbezést nyújtott be pénteken a donyecki legfelsőbb bíróságon hozott halálos ítélet ellen egy marokkói és egy brit állampolgár, akiket abban találtak bűnösnek, hogy zsoldosként harcoltak ukrán fegyveres alakulatokban.
Az ENSZ kulturális ügynöksége, az UNESCO a veszélyeztetett kulturális örökségek listájára tette az ukrán káposztás céklaleves, a borscs főzését – írja a The Guardian.
Az Oroszország indította háború ellen küzdő Ukrajna segítése lesz az Európai Unió pénteken kezdődött soros cseh elnökségének legfőbb feladata, valamint a hozzáférhető energia bebiztosítása Európa számára – állapította meg egybehangzóan Petr Fiala cseh kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken a Prágától keletre fekvő Litomyslben tartott közös sajtótájékoztatóján.
Az Európai Bizottság pénteken javaslatot tett egy új, egymilliárd eurós makroszintű európai uniós pénzügyi támogatásra (MFA) Ukrajna számára - tájékoztatott a brüsszeli testület sajtóközleményben pénteken.
Eleonora Mitrofanova bulgáriai orosz nagykövet Oroszország szófiai diplomáciai képviseletének bezárását fogja kérelmezni, miután eredménytelenül telt le pénteken a bolgár vezetéshez intézett ultimátum, hogy vonja vissza a hetven orosz nagykövetségi alkalmazott kiutasítására vonatkozó korábbi döntését.
Oroszországot India megbízható partnerének nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök Narendra Modi indiai kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében – közölte pénteken a Kreml.